Üdvözlünk az SFportal nem hivatalos Mass Effect rajongói oldalán!

Kövess minket!



Vagy kérj e-mail értesítőt!

Enter your email address:

Delivered by FeedBurner

Mass Effect @ Google+

Mass Effect @ Facebook

A hivatalos magyar Mass Effect Facebook oldal

Csatlakozz!

Azt gondolom, sok rajongó örömére végre megjelenik a Mass Effect regénysorozat második része, a tervek szerint október 6-án kerül a boltokba az új kötet, a Felemelkedés, melyről ITT ÍRTUNK kritikát. Sőt, a Tuantól származó információk alapján még idén jöhet a harmadik kötet is – és talán bizakodhatunk abban, hogy a Mass Effect 3 előtt kijön a negyedik rész is.

Az SFportal webshopjában 35% kedvezménnyel megrendelhetitek a könyvet, amit a megjelenés napján postáznak is a Tuan kiadó munkatársai. Addig is, a Tuan jóvoltából exkluzív, csak nálunk olvasható regényrészlet következik. Íme a regény prológusa – a következő bejegyzésben pedig az Első fejezet.

A hírblokkok alatt véget nem érő folyamban váltották egymást a Saren támadása nyomán a Fellegvárat ért pusztítás nyomait rögzítő képek. Az összecsapás után a gethek maradványai és az F-Sechez, a Fellegvár biztonsági szolgálatához tartozó tisztek holttestei hevertek elszórva a Tanácsteremben. Az Elnökség teljes szekciói változtak felperzselt, kicsavart fém rudakká. A Fellegvár egykori hajóinak megolvadt, megfeketedett roncsai céltalanul lebegtek a Kígyó-ködben – vérontásból és mészárlásból született kisbolygóövként.

A Titokzatos Ember az egészet hideg távolságtartással figyelte. A hatalmas űrállomás újjáépítésén és javításán már megkezdődtek a munkálatok, de a csata utóhatásai messze túlszárnyalták a fizikai károkat. A pusztító geth támadás óta eltelt hetekben a galaxis minden nagyobb médiuma tele volt a mostanáig elképzelhetetlen eseményekről szóló híradásokkal.

A támadás alapjaiban rengette meg a galaxis eddigi hatalmi berendezkedését, megfosztva a nagyhatalmakat sebezhetetlenségük naiv ábrándjától. A Fellegvár, a Tanács székhelye és erejének elvitathatatlan szimbóluma igen gyorsan alulmaradt egy ellenséges flottával szemben. Több tízezer élet veszett oda; a Tanácsi Űr gyászba burkolózott.

Mégis, amiben mások a tragédiát, ő a lehetőséget látta meg. Talán mindenki másnál jobban tudta, hogy a galaxis figyelmeztetése saját sebezhetőségére előnyös lehet az emberiség számára. Ez tette őt különlegessé, látnokká.

Egyszer olyan volt, mint bárki más. Ő is csodálkozott – mint a legtöbb földi ember –, mikor rábukkantak a protheánok nyomaira a Marson. Ámulva figyelte a híreket, mikor beszámoltak az emberiség első ismeretlen fajjal való erőszakos kapcsolatfelvételéről. Akkoriban átlagos ember volt, átlagos munkával és átlagos élettel. Voltak barátai és családja. Még neve is volt.

Ez már azonban mind a múlté. Küldetése miatt szükségessé vált megválnia tőlük. Ő lett a Titokzatos Ember, elhagyta és elfelejtette régi valóját egy sokkal nagyobb cél érdekében. Az emberiség kiszabadult a Föld karmai közül, de nem találta meg Isten arcát.  Helyette egy virágzó galaktikus közösségre leltek: tucatnyi faj, melyek naprendszerek százait és világok ezreit ismerik és lakják. Idegenként csöppentek a csillagközi politika küzdőterére. Az emberiségnek alkalmazkodónak és rugalmasnak kellett lennie, ha életben akart maradni.

Nem helyezhették sorsukat a Szövetség kezébe. Kormányzati tisztviselők és különböző katonai csoportok duzzadt koalíciójaként a Szövetség a törvények és a közvélemény megsemmisítő súlya alatt nyögő otromba, buta eszköz volt csupán. Túlságosan lefoglalta a béke fenntartása és a megalázkodás a különböző idegen fajok előtt, s így nem volt képes meghozni azokat a nehéz döntéseket, amelyek a végzete, felemelkedése felé irányították volna az emberiséget.

A földi embereknek szükségük volt valakire, aki az ügyük bajnoka lesz. Hazafiakra és hősökre vágytak, akik meghozván a szükséges áldozatokat, az emberi fajt csillagközi riválisaik fölé emelik. Szükségük volt a Cerberusra, és a Cerberus nem létezett volna a Titokzatos Ember nélkül.

Mint látnok, megértette ezt. A Cerberus nélkül az emberiség alantas létezésre lett volna kárhoztatva, behódolva valamelyik idegen fajnak. Persze vannak olyanok, akik bűnnek neveznék azt, amit tett. Etikátlannak. Amorálisnak. A történelem majd felmenti, de addig ő és követői rejtőzködő életre kényszerülnek, céljaik eléréséért titokban kell dolgozniuk.

A kijelzőn változott a kép, most Shephard parancsnokot mutatták. Shephard, az első emberi Fantom nagy segítséget jelentett Saren és a gethek legyőzésében… legalábbis a hivatalos jelentések így szóltak.

A Titokzatos Ember csak arra tudott gondolni, vajon mit hagytak ki ezekből a jelentésekből. Tudta, hogy több állt a támadás hátterében, mint egy simlis turián Fantom, aki egy geth sereget vezetett a Tanács ellen. Először is ott volt Sovereign, Saren nagyszerű zászlóshajója. A hírekben azt állították, a gethek készítették, de csak a vakok vagy a bolondok dőltek be ennek a maszlagnak. A hajó, ami képes ellenállni a Tanácsi és a Fellegvári Flotta együttes erejének, sokkal fejlettebb technológia segítségével kellett hogy épüljön, mint amivel az ismert fajok rendelkeznek.

Egyértelmű volt, hogy vannak bizonyos dolgok, amiket nem akarnak a lakosság tudtára hozni. Féltek, hogy pánikot keltene; félremagyarázták a tényeket és elferdítették a lényeget, mialatt megkezdték a Tanácsi Űrben szétszóródott geth ellenállás maradékának felszámolását.

A Cerberusnak voltak ügynökei a Szövetségben, magas rangú személyek. Így idővel a támadás minden iktatásra került részlete a Titokzatos Ember asztalára kerül majd. Beletelhet hetekbe, talán hónapokba is, mire megtudja a teljes igazságot, de tudott várni. Türelmes ember volt.

Nem tagadhatta, érdekes időket éltek. Az elmúlt dekádban a Tanács három vezető faja – a salariánok, a turiánok és az asarik – azért harcoltak, hogy sakkban tartsák az emberiséget, ajtót ajtó után csapva annak arcába. Most ezek az ajtók lerobbantak a zsanérjaikról. Mivel a Fellegvár seregeit megtizedelték a geth támadások, a Szövetség serege vitathatatlanul a galaxis egyetlen domináns erejévé vált. Még maga a Tanács is, amely az utóbbi szinte ezer évben lényegében változatlanul működött, gyökeresen átalakult.

Egyesek úgy vélték, ez majd véget vet az idegen triumvirátus uralmának és utat enged az emberi faj megállíthatatlan felemelkedésének. A Titokzatos Ember azonban megértette, hogy sokkal nehezebb a hatalmat megtartani, mint megszerezni. Bármekkora politikai előnyre is tesz szert a Szövetség ebben a rövid periódusban, jelen helyzetben az lesz a legjobb, ha maximálisan kihasználják a felkínálkozó lehetőséget. Hiszen apránként ugyan, de Shephard tetteinek emléke és a Szövetségi Flotta hősiessége mind kifakul majd a galaxis kollektív emlékezetéből. Az idegen kormányok csodálata és hálája idővel megfogyatkozik majd, helyébe pedig gyanakvás lép, s nemsoká újjáépítik a flottáikat. Elkerülhetetlen, hogy az idegen fajok újra versengésbe kezdjenek az emberiséggel, megoldást keresve saját fajuk felemelésének problémáira.

Az emberi faj hatalmasat lépett előre, de a cél még nagyon messze volt. A galaktikus dominanciáért számtalan csata várt még rájuk, számtalan fronton. A Fellegvárat ért támadások csak darabkái voltak a hatalmas kirakójátéknak, amelynek elemeit a Cerberusnak kellett a megfelelő helyre terelni.

Jelen pillanatban azonban más jelentett közvetlen fenyegetést; figyelmüket másfelé kellett fókuszálniuk. Mint látnok, a Titokzatos Ember felfogta, milyen fontos lehet az, hogy az ember több vasat is tartson egyszerre a tűzben. Tudta, mikor kell kivárni, és mikor kell előrenyomulni.

Az előrenyomulás ideje pedig most, a Felemelkedés-projekttel jött el.

>>> Rendeld meg az SFportalon a könyvet 35% kedvezménnyel!

Mass Effect: Felemelkedés – Prológus bejegyzéshez 229 hozzászólás