Ahogy azt már tegnapelőtt megírtuk, a GameInformer májusi számába több oldalas Mass Effect 3 cikket ígértek. A májusi szám tegnap megjelent, és annak rendje és módja szerint, a friss, ropogós részletek a játékról ki is kerültek a netre. Kezdjük is a nem spoileres információkkal.
Ha már fegyverek, kiderült az is, hogy ezúttal minden kaszt használhat minden csúzlit, ám csak a Katona vihet magával minden gyilokeszköz-típust. Az Adeptus, az Őrszem és a Mérnök csak kettő, az Élharcos és a Beszivárgó pedig három slotot kap a ruhán. Úgyhogy, ha nem Katonával vagyunk, alaposan meg kell majd gondolnunk, hogy mit viszünk magunkkal a küldetésre.
Többjátékos opció ezúttal sem lesz, ellenben az ME2-höz hasonlóan több befejezés várható. Ezek nagyban függnek majd attól, hogy kik lesznek a csapatunkban, kikkel megyünk küldetésre.
Ha valakinek nem lennének eltéve a mentései az előző részből, az lehetőséget kap, hogy olyan interaktív képregényen keresztül „pörgesse ki” az előzményeket, amilyen a PS3-as ME2-ben is volt.
És akkor most jöjjenek a SPOILERES információk a történetről.
A Földön kezdünk, ahol Shepardnak felelnie kell az Arrival DLC-ben elkövetett bűneiért. Ám mivel ezek a bűnök csak késleltették, nem pedig megállították a Kaszásokat, a vizsgálat közepén befutnak a Tejút civilizációit eltörölni szándékozó géplények. Shepardnak menekülnie kell, melyben hű hajója, a Normandy bizony segítségére lesz. Ezután neki kell állnia szövetségeseket toborozni, amit majd a Kaszások csatlósai fognak nehezíteni. Eme csatlósok között már biztos visszatérnek a jó öreg húsbábok, ám ezúttal – révén most már nem csak az emberek a célpontok – találkozhatunk batári, sőt, rachni verzióval is (még nem tudni, hogy ez csak akkor történik meg, ha az első részben nem irtottuk ki őket, vagy a Kaszásoknak van még belőlük raktáron – Dzséjt).
A visszatérőkről is van már néhány információ. Korábban megerősítést nyert, hogy Tricia Helfer újra EDI-t szinkronizálja, így ő már biztos visszatérő (és mellette valószínűleg Joker sem tűnik el – Dzséjt). Most biztossá vált Ashley/Kaiden (attól függően, ki élte túl az első részt), Liara, mint Árnyékbróker, és ha túlélte az öngyilkos küldetést, akkor Garrus is. Valamint újoncként csatlakozik a csapathoz James Sanders (arról nincs információ, hogy őt láttuk-e a trailerben). Továbbá biztos feltűnik még Wrex, Mordin, Légió, Anderson, Udina és a Rejtőző Fickó is, azt viszont nem tudni, hogy közülük ki lesz csapattag.
Ami viszont biztos, hogy a Rejtőző Fickó ezúttal is nagy szerepet kap, és, hogy a Cerberus meg akarja ölni Shepardot (hogy ezt mennyiben befolyásolja az ME2 végén hozott döntésünk, az jó kérdés – Dzséjt). Hogy ez hogyan érinti majd Mirandát vagy Jakobot, sajnos még rejtély, ahogy az is, hogy ők egyáltalán feltűnnek-e.
Végezetül íme néhány szkennelt kép a magazinból.
Ez a Sanders szerintem tuti rokoni kapcsolatban áll az első ME regényből megismert Kahlee Sanders-el…
de a BW cáfolta, hogy a mesterlövész emberke lenne. Kíváncsi leszek. Egy biztos: bármi is legyen a Collector’s Edition tartalma, tuti vétel nálam
Ahogy én hallottam, az angol sniper egy random soldier, nem szereplő. Káááár, mondjuk a magyar cég zsenialitását bizonyítja, hogy mintegy 20 másodpercben sikerült megalkotniuk egy coool karaktert.
Biztos nem véletlen a Sanders név, de a regényekből egyébként egyáltalán nem rémlik, hogy Kahlee Sandersnek az apján kívül lett volna más rokona, ő meg nem Sanders néven fut.
Ashley jól néz ki…
Még jó hogy az első részben közelebbről megismertem:D
én is várom a 3 ik rész az előzőket már 7-szer végigvittem mindíg máshogy nem bírom egyszerűen kivárni:)
Érdekes lenne, ha kihagynák Mirandát, mivel szerintem a játékosok, – gondolok elsősorban a férfi játékosokra – kb. 80-90 %-a oda meg vissza volt Mirandától, és a szerepe sem volt érdektelen, mint pl. Jacobé, aki olyan volt, mintha egy plusz árnyék kapott volna szerepet a játékban…
Miranda esetében az is érdekes, volt, már ha őt választottad újdonsült ágyasnak, ahogyan a kemény, brutalkiller, áttörhetetlen amazonból egyre finomabb, gyengédségre váró nővé vált a történet során…remélem, hogy azért nem említik, mert meglepetéseket kívánnak okozni vele a továbbiakban!
Arról nem is beszélve, hogy ha őt vitted magaddal a legeslegutolsó csatára, és a bázis elpusztítását választottad, akkor ő is beint TIMnek. “Consider this my resignation”.
Hát én is remélem, hogy Mirnadát nem hagyják ki, vagy degenerálják le NPC-vé, mint Ashley-t és Wrexet az első részben (meg mint Liarát, de legalább ő a LoSB-vel visszatért kicsit). Pláne így, hogy a Cerberus vadászni kezd Shepardra.
Mondjuk, ahogy a cikket olvastam, a Normandy SR-2-re rátette a kezét a Szövetség, így érthető lenne, ha a két Cerberus ügynök nem lenne rajta. Másfelől, a teljes legénység Cerberus ügynök volt, így Joker is, ő mégis ott lesz (Seth Green a twitterén megerősítette, hogy szerepel).
Akikben elég biztos vagyok, hogy elhagyták a hajót, az Thane (ő már eddigre eléggé a végét járhatja), Samara/Morith (egyiknek sem érdeke az Omega után ott maradni a hajón), Légió (mehet vissza geth-nek), Baka (mehet segíteni Wrexnek), Kasumi (szerződése lejárt), Zaeed (szintén), Mordin (tudjátok, hogy neki már halálán kéne lennie? Az enciklopédia szerint egy salarian ritkán éli meg az 50 éves kort, az ME2 hivatalos honlapja szerint viszont ő 50 éves… vénség
) és Jack (szerintem még akkor sem maradna, ha Shep őt választotta). Jacob és Miranda hűségből maradhatna (és szerintem kellene is az Omega 4-en túl történtek után), Talinak nincs hová mennie, ő már was Normandy, Garrus pedig már csak haveri alapon is maradna, hogy seggberúgjon pár rosszarcút. Mondjuk így nézne ki egy ideális csapat a Normandy SR-2-n:
Shepard, Garrus, Tali, Miranda, Ashley, Liara, Wrex, Baka, Légió.
Thane-t hagyják csak meg a 3. részben. Ő a kedvenc szereplőm Garrus, Tali, Liara, Mordin és Grunt (Baka) mellett. Én az 1-ben és a 2-ben MINDIG Garrust vittem magammal, a 2-ben még Thane jött velem. MIndkettő képviseli a nyugodtságot, a lojalitást. Mellesleg, ha valakik Shepard barátia lehetnek, akkor ők ketten + Liara és Tali.
), és Liara sem. Lévén ő már az Árnyékbróker. Kaidan/Ashley viszont szerintem visszatér… de akkor mi lesz MIrandával?
.
Szerintem Wrex nem lesz csapattárs (mivel Grunt állítólag marad, két krogan meg nem fér meg egy csárdában
Nálam Jack, Kasumi és Zaeed meghalt, szóval az én verziómban nem lesznek benne semmi képpen
Jacob meg egy unalmas, semmi kiemelkedőt nem mutató szereplő. Remélem valahogy el lehet majd tüntetni a csapatból, abban az esetben ha visszajönne.
Jaj és azt se felejtsük el, hogy még a 2 megjelenése idejében (kb akkor, ha jól emlékszem) felröppentek olyan hírek, hogy a 2-ben összeszedett csapatunk szerepel majd a 3-ban. Ennek a résznek pont ez volt a lényege: csapatgyűjtés. Azt se gondolnám, hogy nincs lényege annak, hogy ki halt meg a 2. végén és ki nem.
+ miért hagynák ott Shepard-t? Most nem tűnünk el 2 évre (ők meg hiszik, hogy halottak vagyunk) és a Reaperek is itt vannak már! A csapat nagyon jól ismeri a kis hőst, és tisztában van azzal, hogy nincs itt az ideje a “jajjdolgomvanmáshol” dumának.
Sziasztok! Szomorú lennék, ha az öngyilkos küldetést túlélő szereplők nem maradnának meg a csapatban. Amúgy meg mi értelme lett volna úgy csinálni, hogy a lehető legtöbb személy túlélje? Nálam csak Jack halt meg, szóval elég ütős kis csapatom lenne, ha a ME3-ban is velem lennének! A legnagyobb balhé közepette meg tuti , hogy nem hagynának egyedül!
Csak 1 embered halt meg?
Azt, hogy csináltad?
Nálam meghaltak: Legion, Jack, Samara és Thane…
eléggé elszántnak tűntek az outro-ban.
Szóval remélem, azért a többiek velem maradnak a következő részben
És még egy kérdés, könyvet olvasta valaki?
nemá… Cerberus meg akarja ölni Shepardot? pedig olyan királyak voltak, ők voltak a kedvenceim..az illusive man is tök király volt…na mindegy, reméljük jó lesz
:)
Mirandát akarjuk vissza… mindig katona voltam és kellett egy biotikus és akkor már egy dekoratívat vittem magammal
Nameg nekem Zaeed is kell, rohadtnagy arc a csóka, Garrus meg 10000% hogy bennelesz.
A legjobb az lenne ha a 2-ben összeszedett csapat maradna nekem nem halt meg senki mert mindinkinek megcsináltam a mellék küldijét
pl. Zaeed lenne a jó már csak a beszólásaiért maradhatna
Mirandát én is bírom, jól néz ki a kislány. Remélem tényleg meg marad az a csapat ami a 2őben összejött. Nekem Légió és Miranda volt az egyik kedvenc felállás. Shepardnek meg van épp elég baja a föld megmentésével de az árnyék embert ez nem érdekli és ahelyett, hogy segítené Shepardet még akadályozza is azzal, hogy ráküldi a katonáit, ha lesz rá lehetőség fejbe lövöm azt az embert amiért így hátba támadta az emberiséget és Shepardet meg a csapatot. De legjobban azt remélem hogy nem vonják vissza a megjelenést mert kivonulnak Magyarországról az elektronicartsosok mert nem örülnék neki ha emiatt nem tudnám végig vinni a trilógiát, már így is buktuk a magyar feliratozást miatta.
Ne már hogy senkinem nem jött be Jack. Hát ő volt a kis kedvencem, mindenhova vittem szinte. Az a brutális lökete szépen tisztította az utat. Semelyik biotikus nem ért fel vele. Végjátékban nekem is megöli a gép, a Geth komával, meg vele lőjük a Kaszást, csap egy nagyot, és pont Jack hal meg. Újrajátszom majd, 3. részt Jack nélkül nem vagyok hajlandó.
De főleg magyarítás nélkül.
Pingback: 2011 Top 50 legolvasottabb sci-fi cikke @ SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin