Habár a Bioware „művészi szabadságra” hivatkozva nem hajlandó megmásítani a Mass Effect 3 sokak által katasztrofálisan rossznak vélt befejezését, a rajongókat egy ingyenes, multi tartalmakat kínáló DLC-vel igyekszik némiképp kárpótolni.
Az újdonságok, kulcsszavakban:
- Két új pálya, mindkettő nagy nyílt terekkel
- Beszáll a harcba a Batári és Geth faj, illetve a Krogan Battlemaster (“ultimate tank”), illetve az Asszári Justicar.
- rátehetjük mancsunkat egy Krogan robbanó töltényes sörétesre, egy elképesztően gyors tűzgyorsaságú Geth SMG-re, illetve egy Batári mesterlövészpuskára, aminek az érdekessége az, hogy négy szem számára tervezték az optikáját.
A DLC mától elérhető, és egy nyamvadt petákot sem kell fizetni érte… Még mindig itt vagytok? Irány tölteni!
Csak némileg ki lesz egészítve a dolog, valamivel bővebb információt kapunk majd a sorozat lezárásával kapcsolatban.
A sajtóközlemény szerint bővített jelenetekkel fogunk találkozni az ingyenes DLC letöltése után, némileg nagyobb kontextusba helyezik Shepard parancsnok történetének lezárását. Ugyanakkor kiemelik, hogy a Bioware ragaszkodik a saját művészeti elképzeléseihez, azaz a bővítésen kívül nem változtatják meg a befejezést; továbbra is büszkék az eredeti munkájukra.
A DLC tehát némi toldalék lesz, valószínűleg olyan átvezető videókat raknak be, amik kimaradtak az eredeti játékból – ezekhez nagy valószínűséggel a szinkron is meg van. (Például szemfüles rajongók ráakadtak olyan hangfileokra, amik arról tanúskodnak, hogy a Normandy kimenekítette Shepard csapattársait a Földről.)
Nagy kár ezért a döntésért – véleményem szerint ezzel végképp elástak egy ragyogó sci-fi franchiset. És kár a Bioware-ért is, ami hosszú ideig a legjobb játékfejlesztő cégek sorában volt, ám úgy tűnik, ők már nem azok, akik régen voltak.
Nyilvánvalóan spoiler következik.
Gibbed, akinek a Mass Effect 2 savegame editorát is köszönhettük annak idején, elkezdett a Mass Effect 3 install mélyére ásni, jó szokásához híven. A fileok közül pedig egy nagyon érdekes szöveges anyagot sikerült kikódolnia. Ezek afféle rendezői utasításoknak tűnnek, amik a párbeszédek lebonyolításához szükséges instrukciókat tartalmazzák.
Egy éles szemű rajongó pedig megtalálta azt a pár sort, ami a stáblista utáni rövid lezáró videóhoz tartozik. És innentől kezdve jön a spoiler.
Mit tehetsz akkor, ha elégedetlen vagy a Mass Effect 3 végével, és el szeretnéd érni, hogy a Bioware megoldja a problémát – lehetőleg egy ingyenes DLC formájában?
Először is, ha van Facebook regisztrációd, akkor csatlakozz két oldal közösségéhez:
Retake Mass Effect Hungary - a hazai játékosmozgalom, amely része a nemzetközi megmozdulásnak
Demand a better ending to Mass Effect 3 – a nemzetközi közösség, akiknek a száma napról-napra gyarapodik, és amit egészen biztosan figyelnek a Bioware / EA illetékesei.
Ha használsz Twittert (is), akkor kövesd a nemzetközi mozgalom #RetakeME3 csatornáját.
Ha regisztráltál a Bioware Social Network oldalán, akkor csatlakozz ott is ehhez a csoporthoz!
Több, nagyobb nemzetközi szavazás is van a témában, ahova érdemes odakattintani, ezzel is kifejezve a véleményedet.
Bioware Social Network - az első nagyobb szavazás, ami igazán pörgősre sikeredett
Az IGN Facebook szavazása – az egyik legnagyobb nemzetközi online játékmagazin szavazására is érdemes rákattintanod
A Gametrailers.com Facebook szavazása – és egy másik, szintén a legnagyobbak közé tartozó oldal szavazása
Már 77.000 dollárt, mai árfolyamon kb. 17 millió forintot gyűjtött össze a Retake Mass Effect mozgalom a Child’s Play javára. Ez egy olyan alapítvány, amelyik beteg, kórházban ápolt gyerekek életét könnyíti meg azáltal, hogy játékokat vásárol az egészségügyi intézményeknek. Ha van PayPal fiókod, akkor egy-két dollárnyi adomány jól kifejezi a véleményedet, segítesz a nagyobb publicitás elérésében, és nemes, jó célt is támogatsz egyúttal. A szervezet időközben megkérte a szervezőket, hogy ne gyűjtsenek adományokat a Mass Effect befejezés kapcsán. Az indoklás meglehetősen ködös és érthetetlen. A gyűjtés mindenesetre sikeres, az összeg átlépte a 80.000 dolláros határt.
Ne csak nálunk; egyéb Mass Effect fórumokban, játékújságok ME hírei alatt, vagy akár a Bioware fórumán, esetleg a fentebb ajánlott csoportokban. De egy valamire ügyelj! Akár magyar, akár nemzetközi környezetben szólsz hozzá, ezt mindig udvariasan és tisztelettudón tedd meg. A Bioware írói, fejlesztői, menedzserei is emberek, meg azok a rajongók is, akikkel esetleg nem értesz egyet. Az offenzív, személyeskedő, sértegető bejegyzések nem segítenek az ügynek, hanem komoly mértékben ártanak neki. A normális hangvétel mindenütt alapkövetelmény.
Amit egy L von Gécz nevű magyar rajongó készített a mozgalomnak!
A mai napon Dr. Ray Muzyka, a Bioware stúdió társalapítója, és az Electronic Arts alelnöke reagált a Mass Effect 3 befejezésével kapcsolatban támadt rajongói felháborodásra. Az alábbiakban a Bioware blogján közzétett bejegyzésének a fordítását olvashatjátok.
Legutóbbi hozzászólások